Nemzetközi labdarúgás

Komoly ajándékot kaphatnak a Barcelona drukkerei

Az éllovas Barcelonára könnyűnek ígérkező feladat vár a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, míg üldözői a középmezőnyhöz tartozó ellenfelekkel találkoznak. A katalánok vasárnap fogadják a tabellán 16. helyen álló Levantét, amely a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt: három döntetlen mellett kétszer kikapott. Csütörtökön viszont a Király Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán Barcelonában győzte le 2-1-re az Espanyolt.
 
A Barcelona aznap Vigóban játszott 1-1-es döntetlent a Celtával, Messiék számára a találkozó pozitívuma Ousmane Dembélé visszatérése volt. A Borussia Dortmundtól augusztusban 105 millió euróért megvásárolt játékos szeptemberben szenvedett combsérülést, azt megelőzően öt tétmeccsen 230 percet játszhatott.
 
Ernesto Valverde együttese a mezőny egyetlen veretlen csapata, a bajnokságban legutóbb a címvédő Real Madrid vendégeként nyert 3-0-ra. A katalánok jó sorozata így a Santiago Bernabéu Stadionban sem szakadt meg: a legutóbbi három fordulóban úgy nyertek, hogy még gólt sem kaptak.
 
A négy legkitartóbb üldöző vereséggel zárta a tavalyi évet, közülük hárman házigazdaként lépnek pályára a 18. fordulóban. A nyitómérkőzésén az Atlético Madrid azt a Getafét fogadja, amelytől tétmeccsen legutóbb 2011 novemberében kapott ki, otthon pedig 2010 májusában. Azóta az Atlético pályaválasztása mellett hétszer találkoztak, mindannyiszor a házigazda nyert, gólkülönbsége 21-0.
 
A Sevilla városi derbin fogadja a Betist. A házigazda és a vendégcsapat sincs jó formában, előbbi egy, utóbbi három pontot szerzett az elmúlt három fordulóban. Legutóbbi öt tétmeccsüket a Sevilla nyerte, s 11 góljával szemben csak egyet kapott. A Valencia az újonc Gironát látja vendégül azok után, hogy a legutóbbi két fordulóban kikapott.
 
A Real Madrid Vigóban vendégszerepel, ahonnan a legutóbbi három bajnoki találkozón győzelemmel távozott. Zinédine Zidane címvédő együttese – amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál – a vesztes hazai El Clásicót követően győzelmi kényszerben van, mivel a Barcelonával szemben már tizennégy pont a hátránya.
 
La Liga, 18. forduló:
 
szombat:
Atlético Madrid-Getafe 13.00
Valencia-Girona 16.15
Las Palmas-Eibar 18.30
Sevilla-Real Betis 20.45
 
vasárnap:
Leganés-Real Sociedad 12.00
Barcelona-Levante 16.15
Athletic Bilbao-Alavés 18.30
Villarreal-Deportivo La Coruna 18.30
Celta Vigo-Real Madrid 20.45
 
hétfő:
Málaga-Espanyol 21.00

Az állás:
 
1. FC Barcelona        17 45- 7 45 pont
2. Atlético Madrid     17 25- 8 36
3. Valencia            17 36-17 34
4. Real Madrid         16 30-14 31
5. Sevilla             17 20-22 29
6. Villarreal          17 24-20 27
7. Eibar               17 22-29 24
8. Getafe              17 22-16 23
9. Real Sociedad       17 31-29 23
10. Girona              17 21-26 23
11. Celta Vigo          17 30-25 21
12. Athletic Bilbao     17 18-19 21
13. Leganés             16 12-14 21
14. Real Betis          17 25-31 21
15. Espanyol            17 14-21 20
16. Levante             17 15-22 18
17. Alavés              17 13-25 15
18. Deportivo La Coruna 17 19-34 15
19. Málaga              17 13-31 11
20. Las Palmas          17 13-38 11
 
A 16. fordulóból a Leganés-Real Madrid mérkőzést utóbbi csapat klubvilágbajnoki szereplése miatt elhalasztották.

Kemény: Mourinho durván beszólt a Chelsea trénerének " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Antonio Contét és José Mourinhót túlzás lenne "puszipajtásoknak" nevezni. A két menedzser között régóta megy az adok-kapok a sajtón keresztül. A háborút Mourinho kezdte, aki egy korábbi interjúban burkoltan bohócnak nevezte olasz kollégáját. Conte válaszára sem kellett sokat várni, szerinte a portugál amnéziában szenved.